Fővárosi forráselvonás


Annak ellenére, hogy az utóbbi időben szerencsésen lecsökkent a közfeltűnést keltő események száma, nem szabad elfelejteni, hogy az infrastruktúra és a járműpark műszakilag és erkölcsileg is jelentősen elavult, felújítás nélküli további üzemeltetése jelentős kockázatokat hordoz.
Bízunk abban, hogy a projektportfolió felülvizsgálata után a valóban szükséges felújítási programok nem maradnak el, azokhoz a források rendelkezésre állása biztosított lesz. Ellenkező esetben bizonytalanná válik a fővárosi közlekedés egyik legfontosabb eleme, az M3 metróvonal működtethetősége, valamint a kisföldalatti üzembiztos közlekedése is ellehetetlenül.

Forgalmirend változás Június 14-15


Az M3-as metró Kőbánya-Kispest és Határ út között egy vágányon közlekedik.

Füstölt a mozgólépcső a 4-es metró egyik állomásán



Koncepciók nélkűl


Az Egyesületünk egy szimpatizánsa egy a metró közlekedést is érintő, de egész Budapest közösségi közlekedését elemző írást juttatott el hozzánk. Más szervezetekre és azoknak tisztségviselőire vonatkozó kritikákkal Egyesületünk nem azonosul. Ugyanakkor alapelvünk, hogy közlekedéssel kapcsolatos véleményeket változtatás nélkül adunk közre, akkor is, ha az nem tükrözi Egyesületünk álláspontját bizonyos kérdésekben.

Boldog születésnapot prágai metró!


Május 9-én 40 éve, hogy megindult a metróközlekedés Prágában. Az elsőnek átadott szkasz a C vonal Florenc és Kacerov közötti 6,6 Km. hosszú szakasza volt. Ma 3 vonalon közel 60 Km. összvonal hosszon, 57 állomáson utazhatnak a prágaiak. Egy átlagos hétköznapon 1,4 millió utazás történik a hálozaton.
Siemens M1 szerelvény a C vonalon.
(Fotó: Bíró Endre)

Kicserélik az M3-as sínjeit, és utána elkezdik a felújítást



Forgalomkorlátozások a 3-as vonalon. (Forrás: BKK)


Április 25., péntek 19:13-tól - április 27., üzemzárásig
Részletek:A következő járat(ok) közlekedése karbantartás miatt az alábbiak szerint módosul:
- A(z) M3-as metró Árpád híd és Újpest-Központ között nem közlekedik, a kimaradt szakaszon pótló autóbusszal utazhatnak.
Érintett járat(ok):
-
M3Kőbánya-Kispest
Újpest-Központ
Megjegyzés:Április 25-én 19:13-tól a Kőbánya-Kispesttől induló szerelvények Árpád hídig közlekednek az alapmenetrend szerinti követési időközzel. A metró pótlására pótlóbusz járatot indítunk Árpád híd M és Újpest-Központ M végállomások között. A pótlóbuszok végállomási felszállóhelyei: Árpád híd metróállomásnál a 32-es autóbusz eredeti megállójánál, Újpest-Központban pedig a 30-as buszok belváros irányú és a 104-es autóbusz Újpest-Városkapu irányú megállóinál találhatók.Pótlás: autóbusszalKapcsolódó
változás(ok):

Várható forgalomkorlátozás a 3-as vonalon


Várhatóan Péntek (Április 25) este 20.00-tól Hétfő üzemkezdetig a 3-as vonalon Árpád híd és Újpest között autóbuszos pótlás lesz. Oka: Pálya rekonstrukciós munkálatok.

Utak és utasok – a Budapestiek véleménye


Az alábbi írást Egyesületünkhöz egy szimpatizánsa kűldte el. Nem tudjuk és nem állítjuk, hogy valóban a Budapestiek véleményével azonosítható, nyilván a Budapestiek véleménye ennél sokszinübb, de talán tartalmaz továbbgondolásra érdemes gondolatokat.
ITT letölthető
