Megnéztük az újonnan átadott állomásokat


VIDEÓ
(Fotó: Nagy Iván)

Átütemezték a M3 rekonstrukció átadási menetrendjét.


– 2023 januárjában megnyílnának az utasok előtt a Ferenciek tere és Deák Ferenc tér állomások, így Deák Ferenc tér Kőbánya-Kispest között már metró szállítaná az utasokat. Az autóbuszos pótlás Deák Ferenc tér és Göncz Árpád városközpont között lenne.
– 2023 márciusában átadnánk az utasforgalomnak a Arany János utca és Nyugati pályaudvar állomásokat, valamint a Dózsa György utat már akadálymentes elérhetőséggel. Így az M3-as metró már a teljes vonalon közlekedne, a Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon megállás nélküli áthaladással. A metrópótlás teljesen megszűnne, a Nagyvárad tér és Lehel tér állomáspótló járatokkal lenne megközelíthető.
– 2023 májusában megnyílna az utasforgalom előtt a Nagyvárad tér és Lehel tér is (ahol a korszerűsítés csak 2022 májusában kezdődött), így befejeződne az M3 metróvonal rekonstrukciója.
A felújításról és a munkálatok menetéről folyamatosan tájékoztatást adunk, a forgalmi változásokról, forgalomszervezésről, metrópótlásról a BKK kapcsolódó oldalán lehet tájékozódni.
(Fotó: Biró Endre)

A főváros utólag átírta az M3-as metró ütemtervét, hogy ne látszódjon, negyedévet csúszik az átadás


VG cikke
(Fotó: Bíró Endre)

Ütemterv szerint halad a 3-as metró átadása (BKV közlemény)


Az M3 felújításáról számos olyan információ
jelent meg a napokban, amelyek félreértésre
adhatnak okot, pedig az alaposan dokumentál
beruházással kapcsolatban minden ütemterv
szerint halad. Így néhány félrevezető címmel
ellentétben - reményeink szerint – néhány
állomást még a tervezettnél hamarabb is sikerül
átadni az utasoknak.
A BKV eddig is következetesen azt kommunikálta
, hogy jövő év tavaszán adható át az utasforgalomnak
az M3 teljes szakasza – az első negyedéves befejezést
követő hatósági ellenőrzések után. A helyzet semmit
nem változott, a második negyedév és a tavaszi
időmegjelölés nem ellentétes fogalmak, ezért a
csúszásra utaló címek félrevezetők és nem fedik
a valóságot. A kivitelezési munkák ütemterv szerint
haladnak és - reményeink szerint - még a tervezettnél
hamarabb is sikerül átadni néhány állomást az
utazóközönségnek.
Jelenleg is tárgyalásokat folytatunk a kivitelezőkkel egy
olyan ütemezésről, amiről azt gondoljuk, hogy az
utasok és a városban közlekedők érdekeit szolgálja.
Az M3 metró teljes vonalán a felújítási munkálatok
befejeződnek 2023 márciusában. Az állomások
utasforgalomnak történő átadását a következők
szerint tervezzük:
2023 januárjában megnyílnának az utasok előtt a
Ferenciek tere és Deák Ferenc tér állomások, így
Deák Ferenc tér Kőbánya-Kispest között már metró
szállítaná az utasokat. Az autóbuszos pótlás
Deák Ferenc tér és Göncz Árpád városközpont között lenne.
2023 márciusában átadnánk az utasforgalomnak a
Arany János utca és Nyugati pályaudvar állomásokat,
valamint a Dózsa György utat már akadálymentes
elérhetőséggel. Így az M3 metró már teljes vonalon
közlekedne, a Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon
megállás nélküli áthaladással. A metrópótlás teljesen
megszűnne, a Nagyvárad tér és Lehel tér állomáspótló
járatokkal lenne megközelíthető.
2023 májusában megnyílna az utasforgalom előtt
a Nagyvárad tér és Lehel tér is - ahol a korszerűsítés
csak 2022 májusában kezdődött - így befejeződne
az M3 metróvonal rekonstrukciója.
A lassan öt éve tartó beruházás sok türelmet, együttműködést
kívánt és kíván még néhány hónapig a lakosság és az
érintettek részéről. Igyekszünk minden aktuális és fontos
információt megosztani a rekonstrukcióról, láthatóvá tenni
- cikkek, fotók, videók formájában - mi és miért történik
a föld alatti kivitelezés során, de beszámoltunk a projekt
nehézségeiről és a megoldásokról is.
Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukcióját érintő
minden lényeges információt megosztunk a projekt
hivatalos honlapján.
Köszönjük utasaink eddigi türelmét és megértését!
(Forrás: BKV) (Kép: Bíró Endre)

A Metróért Egyesület a budapesti közlekedési fejlesztések leállításáról.



Egy metróbaleset margójára.




Hogyan lehet gáncsolni a 3-as metró falújítását?


Mennyivel is drágultak a sportcsarnokok, stadionaok kivitelézesei?
Veszélyben a 3-as metró felújításának befejezése.

Metrókocsi-felújítás: a döntések mentegetése helyett ideje levonni a tanulságokat


Az alábbi szakszerű elemzéssel a Metróért Egyesület egyetért,
(Fotó: Bíró Endre)
