Vizsgálat jelentés a 3-as metróvonal jármű beszerzéséről.



Megszűnik a 2-es vonal felszíni szakaszán a sebességkorlátozás.


A folyamatos vonatbefolyásoló berendezés (CBTC) szoftverének módosítása megtörtént. Folyamatosan töltik fel a szerelvényekre és egy protokoll szerint már folyik a tesztelésük. A kérdés mindössze annyi, hogy ha a 2016 December 5-én 06. 47-kor bekövetkezett baleset miatt szoftver módosításra, a pálya egyes szakaszainak fűtésére volt szükség, akkor két ember -véleményünk szerint két ártatlan ember, mit keres a vádlottak padján. Természetesen a balesetnek vannak felelősei, de ez a két ember biztosan nem.

Az M3 metrófelújítás középső szakaszának aktuális helyzete




É-D vonal déli szakaszának átadása a felújítás után.


(Fotók: Bíró Endre Metróért Egyesület)

A Metróért Egyesület közleménye a Pillangó utcai baleset vádemelése ügyében.


A Metróért Egyesület Közleménye
A Metróért Egyesület megdöbbenve értesült, hogy az 2016 december 5-én bekövetkezett metróbaleset ügyében két, a végrehajtó szolgálatban dolgozó munkavállaló ellen emelt vádat az Ügyészség. Az eseményt a Közlekedés Biztonsági Szervezet vizsgálata, annak megállapításai megítélésünk szerint szakmailag helytállóak, még ha minden felmerült körülményből nem is vont le következtetéseket.
Az adott metróvonalon a világon ma a legkorszerűbbnek tartott CBTC folyamatos vonatbefolyásoló berendezés üzemel, melyet a motorkocsivezető nem kapcsolt ki, -ellenörzőtt kézi vezetést alkalmazott (ATPM), a vonat 57 Km/h sebességről 350m fékút után még kb. 18-20 km/ sebességgel ütközött az előtte forgalmi okból álló szerelvénynek. Ez a fékút több mint háromszorosa az adott sebességhez tartozó normál fékútnak. Az Alstom A5M2 típusú szerelvény elpörgés és csúszásvédelemmel rendelkező jármű, melynek hatásosságában bíznia kellett a járművezetőnek. A járművezetői képzés része, hogy a folyamatos vonatbefolyásoló berendezés megbízhatóságát "belesulykolják" a hallgatók tudatába. Ezek a tények önmagukban megkérdőjelezik a járművezető ellen emelt vádak megalapozottságát.
2016 December 2-án a délelőtti órákban le kellett a forgalmat állítani a vonal felszíni szakaszán, mert a balesethez kísértetiesen hasonló időjárási körülmények között a szerelvények csökkentett (15-20 km/h) sebességről is kicsúsztak a Pillangó utcai állomásról. A baleset időpontjáig eltelt három nap alatt milyen vezetői intézkedések történtek? A forgalom közvetlen irányítását végző megvádolt munkatárs milyen utasítást kapott?
A CBTC berendezés telepítésekor is ismert volt a felszíni pályaszakasz sajátossága, miért nem ennek megfelelő szoftver alkalmazásával működött a berendezés?
Az Alstom szerelvények forgalomba állítása első perceitől ismert volt, hogy annak csúszásvédelme gyenge hatékonyságú. Mit tett az üzemeltető és mit tett a gyártó a probléma megoldása érdekében?
A Metróért Egyesület véleménye szerint a valódi felelősség megállapítása helyett az Ügyészség két bűnbakkal akarja elvitetni a tömegszerencsétlenség következményét.
Metróért Egyesület
2020. 01.22
(Fotó: Origó)

Vágó István látogatása a 3-as metró "felújított" prototípusánál.


"Ma a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságának három tagja (Tóth Zsolt elnök, Major Petra és jómagam) felkereste a rozsdás metrókocsikat.
A látvány szívszorító, de ami fontosabb: az általános megítélés szerint ezek nem felújított, hanem új szerelvények. Méghozzá a legkorszerűtlenebb fajtából - még Moszkvában is ennél modernebb típusok futnak.
És ha ez bebizonyosodik, akkor ez súlyos bűncselekmények gyanúját vetheti fel: hivatali hatalommal és közpénzzel való visszaélés, a tenderkiírási szabályok megsértése, uniós előírások (vám- és áfacsalás) kijátszása stb.
Azon leszünk, hogy az erre vonatkozó vizsgálatok megnyugtató eredményre vezessenek.
"

3-as metróvonal rozsdásodó kocsijai


"M3 metró: az orosz metrókocsik ügye éppen elég témát adott a kampányban is. Új fejlemény, hogy néhány felújított kocsit ki kellett venni a forgalomból rozsdásodás miatt, a 222 kocsiból ez 6 darabot érintett. Önmagában ez a szám nem okozna gondot a működtetésben, a gyártó garanciálisan, kötbér mellett javította is, de azért ez mégiscsak beismerése a korábban tagadott ténynek: sok gond van a „felújított” orosz kocsikkal. Itt az ideje az egész korábbi metróbeszerzést, annak minden körülményét érintő átfogó vizsgálatnak. Erre a BKV és a BKK felügyelőbizottságát kérem fel, úgy hiszem, két hónap elég a teljeskörű tisztázásra, amit természetesen a nyilvánosság bevonása követ majd"
(Karácsony Gergely Főpolgármester, Facebook)

Reagálás az M3-as metrókocsik rozsdásodásáról megjelent mfor cikk állításaira


A mai napon ’M3-as metrókocsik: a rozsdásodásnál is nagyobb a baj’
címmel megjelent cikk megfogalmazása több pontban félreérthető.
A helyzet tisztázása, valamint a korrekt tájékoztatás érdekében a
legfontosabb állításokra a BKV az alábbiakban reagál.
A rozsdásodás kérdésköre:
Leszögezzük, hogy a cikkben foglaltakkal ellentétben nem a kocsik
vázszerkezeténél, hanem a vázat burkoló lemeznél észlelhető rozsdásodás.
Az Igazgatóság a 2019. december 10-i ülésén az M3 járműállomány műszaki állapotával
kapcsolatban meghallgatta a menedzsment részéről elhangzott szakértői véleményeket,
amelyek alapján megállapította, hogy a járműállománnyal kapcsolatban felmerülő
problémák kezelése szakszerű, ezért külső fél bevonása a folyamatokba nem
szükséges. Az elhangzott szakértői vélemények alapján az Igazagatóság
– 1 tag kivételével – a menedzsment javaslatait a helyzet kezelésére elfogadta.
A BKV Zrt. menedzsmentje a 2019. december 10-i ülés alkalmával arról
tájékoztatta az Igazgatóságot, hogy nemcsak az orosz járművekkel fordultak
elő korábban problémák, hanem általában minden vasúti szerelvény
üzembeállításánál jelentkeznek kezdeti javítási vagy módosítási feladatok.
A BKV Zrt. már 2017 májusában látta azt, hogy a felújítási és korszerűsítési
technológián módosítani szükséges annak érdekében, hogy a szerelvények
a tervezett 30 éves élettartam egészében üzemeltethetők legyenek.
Ezt társaságunk azonnal jelezte is az orosz fél részére.
Ezt követően a járművek a módosított technológiának megfelelően készültek
az Üzemeltető részére.
A BKV Zrt. a metróállomány üzemeltetését a megszokott magas színvonalon végzi,
de a fenti előzmények alapján kiemelt figyelmet fordítunk a technológiai módosítás
előtt felújított járművek üzemeltetésére. Ennek eredménye, hogy jelenleg az első
prototípus szerelvény kivonásra került garanciális felülvizsgálat és javítás céljából.
A javítást az orosz fél saját költségére végzi el.
Semmilyen műszaki, többlet hozzáadott értékkel nem bírna a külső szakértő
bevonása, mivel a BKV Zrt. szakembergárdája maximálisan felkészült a probléma rendezésére.
Ennek alapján döntött a BKV Zrt. Igazgatósága arról, hogy nem szükséges külső szakértő bevonása.
Beszerzés kérdésköre:
A cikkben ellentmondásként jeleníti meg a szerző a beszerzés és a felújított járművek fogalmát.
A valóság ellenben az, hogy a két fogalom nem ellentéte egymásnak, ugyanis a felújítást a
BKV Zrt. nyílt közbeszerzési eljárás keretében pályáztatta meg. Ennek megfelelően a „beszerzés”
szó a társaságon belül magába foglalja a felújított járműveket is.
BKV Zrt.
