Utas email a mai tüzeset kapcsán


Ma azon a metró szerelvényen utaztam amelyik Újpest Központ végállomásnál
kigyulladt. A Nyugati pályaudvarnál szálltam fel a szerelvényre, mely az állomásra
érkezve hirtelen lefékezett úgy, hogy a szerelvény fele még az alagútban volt. Ott
is jött ki valami füst, de aztán beállt a szerelvény az állomásra és felvette az
utasokat. Újpest-Városközpont előtt hirtelen megállt az alagútban ahol az áram is
elment. Pár perc várakozás után már érezni lehetett a füstszagot. Szerencsére ekkor
megindult a szerelvény és beértünk az állomásra.A mellékelt képeket sikerült
elkészíteni. Az egyiket még a Nyugatinál lőttem. Ép telefonáltam így kéznél volt a
telefonom. Sokan pánikba estek az alagútban, sokan a végállomáson kirohantak a
metróból, egy idősebb nőt is fellöktek. Szerencsére fel tudott állni. Nem az én
dolgom megítélni a helyzetet, de ez sajnos heti rendszerességgel elő fordul. Már a
Nyugatinál ki kellett volna állítani a szerelvényt, e helyett végig ment a vonalon
utasokkal. csak bízni tudok benne, hogy ahogy eddig így ez után is megússzuk
komolyabb tragédiák nélkül.
(Az emailhoz csatolt képek nem ma készűltek, ezért azokat töröltük, illetve nem hozzuk nyilvánosságra. Sajnálatosnak tartjuk, hogy valaki ilyennel próbál manipulálni, megtéveszteni.)

Jármű tűz Újpest Városközpontnál


A tegnapi napon 16:45 és 17:10 között nem közlekedett az észak-déli metró
az Árpád híd és Újpest-Központ között, mert az újpesti végállomás
biztosítóberendezését nem lehetett távvezérelni a Kálvin téri
menetirányítói helyiségből, így a váltók nem voltak átállíthatók.
A mai napon ugyanezen a szakaszon 11:52 és 13:25 között szünetelt a
metróközlekedés, mert az Újpest-Küzpont végállomásra behaladó szerelvény 5.
kocsijánál (81-es típus, 3066 psz.) tüzet észlelt a végállomáson tartózkodó
másik vonat személyzete - a szerelvény saját tűzjelző- és oltó berendezése
nem működött. A füst az állomást beborította, a tüzet később a tűzoltóság
oltotta el.
A Metróért Egyesület álláspontja szerint a rendkívüli események jól
megvilágítják, hogy mind az infrastruktúra, mind a jármű vonatkozásában
sürgős érdemi beavatkozásra van szükség még a vonal felújításának
megkezdése előtt. A tűzesetek gyakorisága érezhetően csökkent a kb. egy
évvel ezelőtti állapothoz képest, de sajnos közel havi rendszerességgel ma
is előfordulnak.

20%-nál nagyobb a lapos Alstom metrókocsik aránya


A Metróért Egyesület korábban nyilvánosságra hozta, hogy álláspontja
szerint szinte mindegyik Alstom Metropolis metrószerelvény rendelkezik
lapos kerekekkel. Az Alstom Transport közleményében elismerte, hogy
tapasztalható 4 metrókocsi egyes kerekein úgynevezett keréklaposodás, de az
az utasbiztonságot nem befolyásolja.
Egyesületünk a mai napon megvizsgálta az Alstom Metropolis szerelvények
futását. A 18 óra körül forgalomban lévő szerelvényekben 22 kocsinál
hallottunk véleményünk szerint laposodásra utaló hangokat, elsődlegesen a
szerelvények vezetőállásos kocsijainál.
Megfigyelésünk szerint - amely nem terjedt ki valamennyi, a vonalon
közlekedő szerelvényre - tehát az M2 vonalon futó 110 db Alstom kocsi 20%-a
legalább érintett a meghibásodásban. Véleményünk szerint ez tömeges hibára,
nem egyedi jelenségek elszaporodására mutat rá.
Ennek megfelelően kérjük az Alstom Transportot, hogy korábbi cáfolatát a
lapos kocsikra vonatkozó észleleteinkkel kapcsolatban szíveskedjen
helyesbíteni. Kérjük tisztelettel továbbá, hogy a BKV, illetve a BKK
illetékesei is szíveskedjenek nyilatkozni az ügyben, mivel a Metróért
Egyesület álláspontja szerint a járművek megfelelő műszaki állapota
elsődlegesen az üzemeltető és nem a szállító érdeke.
Habár a laposodás önmagában nem veszélyezteti a forgalom biztonságát, a
jelenséget szükséges lenne mielőbb megszüntetni, mivel a fokozott dinamikus
igénybevétel mind a jármű, mind a pálya idő előtti elhasználódását
okozhatja. Szükségesnek tartjuk a jelenég okait még a garanciális idő
lejárata előtt tisztázni, mivel a többször esztergálással javított kerekek
esetében esetlegesen szükséges kerékpárcsere költségei igen jelentősek
lehetnek.

Augusztus 20-i esti forgalomlebonyolítás a 2-es vonalon


Az M2 metró vonalán augusztus 20-án este a közlekedési rend számos, a tűzijátékra igyekvő utas számára zavart okozott.
Az előzetes tájékoztatásnak megfelelően lezárásra került a Kossuth tér állomás, amely önmagában még nem okozott gondot. Viszont emellett, látszólag rendszertelenül egyes szerelvényeket mind a Déli pu., mind az Örs vezér tere irányában áthaladtattak a Batthyány tér állomáson annak telítődése miatt. A telítődés oka az volt, hogy hosszú ideig csak egyetlen mozgólépcső működött hegymenetben, amely nem győzte a tömegesen megjelenő utasokat a felszínre szállítani.
A megállásról, illetve az áthaladásról egyes esetekben csak a szerelvény Deák tér, illetve Széll Kálmán tér állomásokról történő indulását követően született döntés, amelynek következményeként előfordulhatott, hogy a Deák téren felszállt, Batthyány térre igyekvő utas a Batthyány téren áthaladt a Széll Kálmán téren átsétált az ellenkező irányú peronra, majd - mivel ez a vonat is áthaladt a Batthyány téren - újra a Deák téren találta magát 6 megállónyi metrózás után.
Zavart okozott továbbá, hogy nem történt meg a Batthyány téri állomás tűzijáték utáni, 21:30-22:00 között tervezett lezárása, így ennek következtében az alternatív eljutási lehetőségeket kereső utasok többletgyaloglásra kényszerültek - feleslegesen.
Javasoljuk a BKK, illetve BKV illetékeseinek, hogy fontolják meg az ilyen esetekre történő alaposabb felkészülés lehetőségeit, az érintett metróállomások mozgólépcsőinek előzetes műszaki felkészítését, azok tervszerű javításainak a nagyobb ünnepi forgalmon kívülre történő átütemezését.

Füstölés a 3-as vonalon.


A mai napon reggel 8 óra előtt néhány perccel a Ferenciek tere állomáson a
3003-as számú kocsinál füstölést tapasztaltak. Az utasokat a szerelvényből
és az állomásról kimenekítették, a metró az érintett Deák tér - Nagyvárad
tér szakaszon nem közlekedett. A tüzet a helyszínre érkezett tűzoltók
segítségével fékezték meg, az oltás 8:30-ra fejeződött be.
Az említett tűzeset mellett a napokban számos olyan esemény történt, amely
rávilágít az észak-déli vonal kritikus műszaki állapotára:
- az Arany János utca állomást több alkalommal le kellett zárni a
mozgólépcsők üzemképtelensége miatt
- A Lehel tér körzetében a tegnapi nap folyamán számos áramellátási
probléma adódott, szerelvények vesztegeltek a sötét alagútban világítás
nélkül.
A Metróért Egyesület üdvözli a vonal felújítására vonatkozó tervezés
megkezdését, azonban addig is szükségesnek tartjuk a kritikus elemek
működőképességének folyamatos biztosítását.

Alstom szerelvény mozgásképtelensége


A mai napon 17 óra után a K-Ny metró vonalon egy Alstom típusú szerelvény (420-424) utasokkal mozgásképtelenné vált az alagútban. A mögöttes vonat Batthyány téren kiszállította az utasokat, majd rácsatolt a meghibásodott szerelvényre és betolta a Széll Kálmán téri állomásba. Az esemény jelentős forgalmi zavart okozott, a szerelvények a bal vágány teljes hosszában feltorlódtak.
A BKK tehermentesítő autóbuszok forgalomba állításával próbálta csökkenteni az üzemzavar hatását.
Egyesületünk álláspontja szerint az Alstom szerelvényektől ennél jobb üzemkészség lenne elvárható.
2013-08-01

Újra napirenden a 3-as metró meghosszabbítása - lehet jelentkezni a tenderre


