Metró helyett alternatívák


Egyesületünk elkészített egy táblázatot (XLS) melyben a 2-es és 3-as metróvonal valamennyi állomása szerepel. Az állomások közötti közlekedésre adunk alternatív javaslatot egy esetleges üzemzavar esetére. Szivesen várjuk ismert elérhetőségeinken az esetleges hibák javítását.

Éjszakai pálya bejárás


A bal vágányon haladva megvizsgáltuk az újonnan beépített síneket, amelyek kivétel nélkül 2012-ben Spanyolországban készültek, ellentétben a számunkra eljuttatott karbantartói levélben leírtakkal. Nyilván a teljes vonalon nem tudtunk meggyőződni a sínek koráról, de a látottak alapján a korábban szerzett értesüléseink valótlannak bizonyultak.
A bejárás alkalmával tapasztaltak jól tükrözték az infrastruktúra leromlott állapotát: sok helyen találtunk málló aljzatbetont, hibás rögzítőelemet, számtalan, biztonsági okokból a hibás hegesztésekhez beépített hevedert. Több helyen találkoztunk 4-5 méteres darabokból összehegesztett sínekkel (a szabványosnak tekinthető 24 méteres sínhosszon a MÁV már 1957-ben is csak szükségmegoldásként engedte meg ezt a hegesztési gyakoriságot).
Köszönjük a BKK és BKV vezetőinek, hogy lehetővé tették a konkrét helyzet pontosabb megismerését. A jövőben igyekezni fogunk a hozzánk érkezett bejelentések pontosabb ellenőrzésére.

Április 30-án búcsú az utolsó Szovjet metrótól a 2-es vonalon



Egyesületünk közleménye


A mai napon 7:23 perctől kezdődően az észak-déli vonalon nem közlekedtek a szerelvények a Deák tér és az Árpád híd állomások között, mivel a Nyugati térnél egy Ev3-as szerelvény gördülésképtelenné vált (tehát nem csak saját erejéből, külső segítséggel sem volt mozgatható).
A szerelvény helyben történő részleges javításáig, majd annak félreállításáig, 8:44-ig szünetelt a metróközlekedés a jelzett szakaszon.
Az elmúlt pénteken szintén a reggeli órákban Újpest Központ és Újpest Városkapu között szakadt le egy másik vonatról egy kardánszerkezet, amely a pályaberendezéseket rongálta meg. Különösen azért tartjuk figyelemre méltónak a két esetet, mert a súlyos események az éjszakai üzemszünetben átvizsgált, forgalombiztosnak minősített járművekkel történtek meg már a reggeli órákban.
A Metróért Egyesület sokadszorra is szeretné felhívni a döntéshozók figyelmét a kritikus állapotokra. A metrószerelvények részleges felújítás nélkül véleményünk szerint nem lesznek alkalmasak a járműállomány 5-7 éven belül megvalósítható cseréjéig a forgalom lebonyolítására.

3-as vonalon üzemzavar


Deák tér Árpád híd között pótlás. Oka: meghibásodott Ev3-as típusú szerelvény Nyugati balon áll. A vonat gördülésképtelen.

Metrószerelvény füstölése a Széll Kálmán téren


Metrószerelvény füstölése a Széll Kálmán téren
Ma 16:54-kor az M2 vonal Széll Kálmán tér állomásán egy Ev /A (Barbie) típusú metrószerelvény egyik kocsija füstölni kezdett. Az utasok kimenekítésével egyidejűleg megkezdődött az oltás az állomáson felszerelt vízködoltó berendezés segítségével, illetve a helyszínre érkezett tűzoltók segítségével.
Az érintett kocsit 17:20-ra sikerült eloltani. A forgalom beindulását kisebb mértékben akadályozta a körzetben tartózkodó Alstom-vonatok leállításának, majd újbóli teljes üzembe helyezésének időigénye.
Az eset rávilágít a járműpark kritikus állapotára, amelyet a kelet-nyugati vonalon hamarosan megold a beérkezett Alsom-vonatok forgalomba állítása, de az észak-déli vonalon a járművek állapota, korossága az érintett, már teljes körű felújításon átesett szerelvényhez képest viszonyítva is sokkal rosszabb.
Metróért Egyesület

Üzemzavar a K-Ny vonalon


Autóbuszos pótlás Déli pu-Deák tér között.

M3-as metró: folyamatosan növeljük a biztonságot, előkészítjük a teljes felújítást



Újabb karbantartás területéről érkezett levél az egyesülethez


A Metróért Egyesület részére érkezett egy újabb karbantartói levél; a tartalom a korábbi hasonló megkeresésekhez viszonyítva változatlan... "Tisztelt Egyesület! Gondolom már kaptak eddig is elég levelet a metróvonallal kapcsolatban.
Én sem jó szántamból írom, bár tudom, hogy Önök tisztában vannak a
vonal állapotával.
Jelenleg éjszakai műszakban karbantartóként dolgozom a vonalon és a vágánycserében is közreműködöm, így nagyobb rálátásom van az ott zajló eseményekre mint a sajtónak. A sajtóban rendszeresen lehet olvasni ezzel kapcsolatban cikkeket. A legutóbbi időszakban inkább arról szólnak a hírek, hogy a kritikus szakaszokon használt MÁV sínekre cserélik a vágányokat és
a 2-es vonalról áthoznák erre a vonalra a jobb állapotú szerelvényeket. Eddig 20 kocsiról volt szó, mely három szerelvénynek felel meg. Ez sajnos kevesebb mint amennyi szerelvényt erről a vonalról ki kellene selejtezni. A legtöbb még forgalomban tartott 35-40 éves szerelvényeket már tartalék alkatrészekkel sem lehet tökéletesen megjavítani. Nagyon rövid időn belül eljöhet az az időszak mikor nem fognak tudni elég szerelvényt kiadni, a forgalom fenntartása érdekében. A használt sínek beépítése folyamatosan zajlik. Ugyanakkor arról nem szívesen beszélnek, hogy már ezeken a sínszálakon is találtak hajszál repedéseket. Nem véletlenül lettek egyszer már valahol máshol kicserélve. Egy sínszál forgalomtól és terheléstől függetlenül 20-25 évre van szavatolva. Ezek a használt csere sínszálak pedig pont ilyen korúak. A BKK és a város vezetésnek ezekről tudomása van, de váltig állítják, hogy néhány évet még ki fognak bírni. A mérnökök műszakvezetők mivel féltik az állásukat nem mernek fellépni a vezetőség döntése ellen. Azzal természetesen tisztában vannak, hogy baleset esetén a felelősség az ő vállukat fogja terhelni. A vágánycserével ugyanakkor nem oldódik meg a rögzítő elemek
problémája, melyeket az állandóan beszivárgó víz korrodálja. Ezeket sajnos
nem cserélik, már pedig a sínszálakat ezek tartják a helyén. Ha elengednek
az ugyan olyan súlyos balesetet okozhat mint egy síntörés. Az elektromos kábelek cseréje sincs napirenden márpedig az utóbbi időben ezek füstölése miatt is volt már forgalom korlátozás. A jelenlegi megoldások- használt sínek, 2-es vonal orosz szerelvényei még tűzoltásnak sem jók, mivel a vonal problémái nagyon összetettek. Hiába a vágánycsere az állapotok egyre rosszabbak.Tavaly még 35 kilométernyi sínszál cseréjéről volt szó, ez mostanra 60-ra emelkedett. Folyamatosan újabb és újabb problémákat találunk, melyeket azonnal orvosolnunk kell. Már az Árpád-híd -Újpest szakaszon is előjönnek ugyan azok a hibák amelyek a vonal többi részén is jelentkeznek, pedig ez a szakasz 22 éve lett átadva. Sajnos a karbantartást a vonal többi részéhez hasonlóan itt is elhanyagolták. Hogy reggelente üzembe helyezhető e a vonal az mindig hajnal 4 körül derül ki. De eljön a nap mikor nem fogjuk tudni reggel üzembe helyezni a vonalat, és félő, hogy egyszer egy baleset miatt kényszerül a BKK több napra is leállítani a forgalmat. Arra sincsenek vészforgatókönyvek, hogy hirtelen mivel merre, hogyan oldják meg a metró pótlását, egy balesetről már nem is beszélve. Remélem, hogy levelem el fog jutni a megfelelő helyre és a nyilvánosságnak köszönhetően a BKK és a városvezetés be fogja látni a probléma súlyosságát." Egyesületünk a levél változatlan formában történő közlésével ismét a probléma súlyosságát kívánja bemutatni. Reméljük a döntéshozók figyelembe veszik mindezeket az aggasztó jelenségeket

Közlemény a ma reggeli eseményről (É-D vonal)


Ma reggel az észak-déli vonalon a Lehel tér és a Nagyvárad tér állomások között a metró helyett pótlóbuszok közlekedtek.
Ennek oka a Deák téren, a pályán keletkezett füstöléssel járó izzás volt, valamint a Kálbin téren gázolás történt. A Deák téren egy vágányfojtó transzformátor meghibásodása okozta vélhetöen az izzást.

